Körösladányi MSK

Újabb fegyelmezetlenség, újabb pontvesztés

Csapatunk az NB III. Dél-Keleti Csoportjának 6. fordulójában az addig győzelem nélkül álló Monor SE vendége volt.

A mérkőzés nem indult jól, ellenfelünk jobban állt bele a mérkőzésbe, sőt a 13. percben Rácz révén megszerezték a vezetést. (1:0)

Továbbra is a hazaiak uralták a mérkőzést, a félidő második felében kezdtünk azonban magunkra találni, majd átvettük a mérkőzés irányítását. Helyzeteket nem igazán tudtunk kialakítani, mert a jól zárt a hazai védelem. Papp Zsoltnak így is akadt egy ígéretes átlövése, amit szögletre tenyerelt Bozsó kapus.

A második félidőt lendületesebben kezdtük, a 60. percben az egyenlítő gólt is megszereztük. Wéber lapos szabadrúgása elsuhant a felugró sorfal alatt, Bozsóról a csereként beálló Csicsely elé pattant a labda, aki közelről nem hibázott. (1:1)

A mérkőzés ezen szakaszában irányítottuk a játékot, benne volt a vezető gól megszerzése a levegőben, ennek ellenére, egy kontra révén mégis a Monor szerzett ismét vezetést a 72. percben, amikor is egy bal oldali centerezést Rácz belsőzött közelről Kertész kapujába. (2:1)

Aztán következett a Vasas II. elleni mérkőzésen már látott rövidzárlat, a 80. percben Jánovszkit rángatták meg a hazai védők, aki törlesztett, e miatt azonnali piros lappal kiállította a játékvezető, majd a kialakuló kakaskodásnál Pusztai is megkapta a piros lapot ütésért.

9 emberrel nem volt már esélyünk az egyenlítésre, így vereséggel távoztunk Monorról, és újabb két játékosunkra vár eltiltás.

Monor SE–Körösladány MSK 2–1 (1–0)

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Monor, 200 néző. Vezette: Szommer Attila (Sáfárik Patrik János, Csákó Patrik).

Monor: Bozsó – Erdélyi, Agóts (Urbán, 70.), Majzik, Puskás – Rácz M., Juhász – Farkas Á., Hulicsár (Knolmár, 91.), Kovács D. – Horváth L. (Rajnai, 91.). Vezetőedző: Halgas István.
Körösladány: Kertész – Papp Zs. (Krajcsó, 77.), Raducu, Wéber, Bakk – Zelenyánszki, Pusztai – Sztankó, Rajsli (Jánovszki, 46.), Malkócs (Talpalló, 87.) – Farkas J. (Csicsely, 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Rácz M. (12., 72.), ill. Csicsely (58.). Kiállítva: Jánovszki (80), Pusztai (80.).

Jó: Rácz M., Farkas Á., Kovács D., ill. Raducu, Wéber.

Ekker Attila: – Gyengén kezdtünk, viszont az idő múlásával meccsbe rázódtunk. A második félidőben az egyenlítő gól után sanszunk volt fordítani, de ziccert hibáztunk és egy büntető is elmaradt. A legnagyobb problémánk az, hogy provokálhatók vagyunk, ami sajnos most is utolért bennünket. Ez számomra is elgondolkodtató!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy − 4 =