Körösladányi MSK

FEB: fókuszban a bucsai csapat

Súlyos eltiltásokat kapott a bucsai csapat a 30. fordulót követően, három játékosukat összesen nyolc mérkőzésre tiltották el. Emellett pénzbüntetést is kapott a csapat, valamint szövetségi ellenőr fogadására is kötelezték őket. A legsúlyosabb eltiltás ezen a hét év végéig szól az utánpótlás korosztályban.

Határozatok

Színes lapok miatt a Bucsa 8000 forint pénzbüntetést kapott.

A Békéscsabai MÁV és a Sarkad 1, a Bucsa pedig 3 soron következő hazai bajnoki mérkőzésen sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségének viselésére kötelezve.

Lakatos László és Lakatos Márió (mindkettő sportszakember, Nagyszénás) 2 soron következő bajnoki mérkőzésen a kispadtól eltiltva!

Eltiltások

Felnőtt:

Lázók Sándor (Bucsa) 1, Csurka Zsolt (Bucsa) 2, Pusztai Szabolcs (Mezőmegyer) 2, Tímár Dániel (Gyomaendrőd) 2, Bányai Jenő (Bucsa) 5 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésről eltiltva!

Utánpótlás:

Kotroczó Gergő (Lőkösháza) 1 soron következő mérkőzésről eltiltva!

Továbbá Horváth Bence (Dombegyház) 2016.06.21-ig, Bankó István (Szarvas) 2016. október 18-ig, míg Andrási János (Elek) 2016. december 31-ig a játéktól eltiltva!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 4 =