Körösladány MSK

Három év után újra dobogón végzett a Szarvas

A legutóbb elért bronzérem után két szezont vártak Szarvason, hogy a harmadik idényben meglegyen újra a dobogó, ráadásul most ezüstérmes helyen zártak. A csapat kiemelkedett a döntetleneket illetően, de egyébként roppant kiegyensúlyozottan teljesítettek a bajnokságban, második helyüket játék nélkül is megőrízték a szezon végén.

Az őszi szezont a negyedik helyen fejezte be a szarvasi csapat, viszont tavasszal már valamivel jobban teljesítettek és a riválisok is többet hibáztak, így 55 ponttal odaértek a második helyre. Legutóbb a 2012/13-s bajnokságban ért el dobogós helyezést a szarvasi csapat, akiknek most újra sikerült felérniük a “csúcsra”. A csapatot illetően érdekesség volt az, hogy nagyon sok döntetlent játszottak és szinte minden meccsen mattolták legalább egyszer a védelmüket. A végelszámolásnál csak három vereség került a csapat neve után, ez a második legjobb volt ebben a szezonban. Furár Róbert értékelte a csapat szezonját:

Szarvasi FC   15 – 10 – 3   83-40 +43   55 pont   (2. hely)

Kérlek, értékeld csapatod tavaszi illetve egész éves teljesítményét!

Teljesen elégedettek lehetünk ezzel a második hellyel, mivel lássuk be előrébb nem nagyon volt esély végeznünk egy ilyen szép méhkeréki menetelésnek köszönhetően, így azt gondolom a maximumot kihoztuk magunkból ezzel a második hellyel. Bajnokság elején a vezetőség a dobogót tűzte ki célnak, amit nagy harcban sikerült is teljesítenünk.

Mivel voltál elégedett és mivel nem a szezon során?

Elsősorban a rúgott gólokkal vagyok a legelégedettebb, mert 83 rúgott góllal mi szereztük a legtöbbet a szezonban. A másik amivel nagyon elégedett vagyok, hogy a télen a felnőttbe felhozott fiataljaink nagyon szépen teljesítettek a tavasszal, gondolok itt Kiri Bencére, Körösfalvi Kristófra és Magyar Martinra. Amivel nem voltam elégedett azok a kapott gólok mennyisége, amire majd lejjebb kitérek, valamint a tavaszi játékommal sem voltam teljesen elégedett.

Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben és miért?

Nagyon nehéz lenne egyet kiemelni, mert sok meccs van számomra amire szívesen gondolok vissza. Volt 5 meccs ahol az utolsó 10 percben szereztem pontot illetve pontokat a csapat számára, azok közül bármelyikre szívesen emlékszem vissza, ennek ellenére mégis az őszi mezőhegyesi meccset választanám, mivel ott végig nyomás alatt, koncentráltan védekezett együtt a csapat és sikerült megnyernünk a meccset 1-0-ra.

A rengeteg döntetlen mellett szembeötlő adat, hogy csak két mérkőzésen nem kaptatok gólt. Mi volt az oka ennek, hogy szinte minden meccsen legalább egyszer kapitulált a védelmetek?

Sajnos a 40 kapott gól a második helyhez képest nagyon sok, de hozzá kell tenni eléggé nyílt focit játszunk, ezért is valamilyen szinten egyensúlyban van a rúgott gólokkal. Sokszor a biztos vezetés tudatában túlságosan megnyugodott a védelem, lankadt a figyelem, ami nálunk nem fért bele, mert mi ezekből gólokat kaptunk rendszerint, emellett az egyéni hibák is becsúsztak olykor-olykor.

Az előző évekhez képest szerinted változott a bajnokság színvonala? Ha igen milyen irányban?

Őszintén szólva nem igazán érzem a különbséget az előző évekhez képest. Nem gondolom, hogy erősödött vagy gyengült volna a bajnokság színvonala, inkább az első 6-7 csapat erősödött a többihez képest úgy érzem, velük játszottunk színvonalasabb meccseket a szezon során leginkább.

Melyik csapat okozta számodra a legnagyobb meglepetést és miért?

Számomra a legnagyobb meglepetéseket két csapat okozta. Az egyik csapat a Vésztő, mivel újoncként egy percig sem forgott veszélyben a bennmaradásuk, valamint a vésztői pályáról nem sok csapat tudott 3 ponttal eljönni. A másik csapat a Szabadkígyós, amely tavasszal okozott nagy meglepetést, mert oda tudott érni a dobogóra, ugyanakkor itt is elmondható, hogy hazai pályán nagyon nehéz legyőzni őket.

Címlap és kép: newjsag.hu

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhárom − 5 =