Körösladányi MSK

Az Újpest II. ellen próbáljuk megtörni a rossz szériát

Vasárnap a Nemzeti Bajnokság III. ligája a 19. fordulóval folytatódik, ahol soron következő ellenfelünk az Újpest tartalékcsapata lesz. Sajnos hét mérkőzéses nyeretlenségi sorozattal érkezünk pesti ellenfelünkhöz, ezt a sorozatot szeretnénk a fővárosi klub ellen megszakítani.

 

A novemberi hónap az újpesti csapatnak sem volt szerencsés, hiszen legutóbb a Dabas-Gyón otthonában kikaptak, a Szekszárd és az ESMTK ellen pedig döntetlent játszottak. A teljes mérlegük alapján a 12. helyen állnak, igazi középcsapatként változatos eredménysorral, melyben öt győzelem és hat-hat döntetlen, valamint vereség szerepel.

Csapatunk gyenge szériával érkezik a fővarosba, immáron öt mérkőzés óta pontot sem szereztünk, emiatt pedig közel kerültünk a tabella veszélyes helyeihez. Minden hétvégén próbáljuk megszerezni újabb pontjainkat, de valahogy sosem jön ki a lépés. A legutóbbi meccsen is temérdek helyzetünk volt, mégis az eredmény alapján simának tűnő vereséget szenvedtünk. Vasárnap a múlt heti két eltiltottunk visszatér, ellenben öt sárga kártyája miatt most Szántó M. fog hiányozni biztosan. Ahogy az előző hetekben is, most is bízunk a jó folytatásban és abban, hogy végre kijön a lépés, ahogy a bajnokság elején. Ha a helyzeteinket kellően szép számban értékesítjük, akkor biztosan nem lehetünk bajban. Hajrá Ladány!!!

2020. november 22., 11:00
Újpesti FC II. – Körösladányi MSK

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + egy =