Körösladányi MSK

Pusztai duplájával, hátrányból fordítva nyertünk Vácon

Fontos mérkőzést pótolt csapatunk szerda délután a Vác otthonában. A 28. fordulóból elhalasztott találkozón ugyan hátrányba kerültünk, de Pusztai duplájával fordítottunk és mindhárom pontot elhoztuk.

 

11. perc: Két védő között lépett ki Szalánszki, aki Ivicevic mellett is előtte a labdát, ami a kapunkban landolt. (1-0)

58. perc: Mácsai lekészítését Pusztai tűzte kapura, ezt még hárította a kapus, de a labda Czirokhoz került, aki ismét lövőhelyzetbe hozta Pusztait, aki másodjára nem hibázott. (1-1)

83. perc: Egy szabadrúgás után kijött a kapusról a labda, Pusztai pedig érkezett és megszerezte a vezetést. (1-2)

Pörgős mezőnyjáték után a 11. percben egy kiugratásból vezetést szerzett a hazai csapat. Csapatunk jól állta a sarat, a 29. percben pedig óriási lehetőség maradt ki. Ruzsa ugrott ki, majd az ötös sarkáról a felső lécet lőtte telibe. A fordulást követően aztán jól alakultak a dolgok, Pusztai két lövéséből a második gólba ment, ezzel egálra hoztuk a meccset. A folytatásban aztán a mezőnyben gyűrték egymást a felek, majd a 83. percben egy szabadrúgás utáni lecsorgóból Pusztai megszerezte csapatunknak a vezetést. A hajrában aztán a Vác ziccerben hibázott, ezzel pedig ellőtték utolsó puskaporukat is.

Megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű Vác otthonában, így pedig a bennmaradó helyet öt pontra közelítettük meg. Vasárnap folytatás a Taksony ellen, ismét hatpontos mérkőzés vár ránk.

Vác FC – Körösladányi MSK 1 – 2 (1 – 0)
Gólszerzők: Szalánszki G. a 11. ill. Pusztai A. az 58. és a 83. percben.
Sárga lapok: Magos M. a 91. ill. Krajcsó K. a 49. és Ivicevic M. a 89. percben.
Jók: Sóron T., Halasi P., Hegedűs Cs. ill. Pusztai A., Szántó M., Mácsai L., Ruzsa Z., Szabó V.

80 néző

Vác FC: Halasi P. – Hegedűs Cs. (Torda P. a 70′), Kasza B., Szalánszki G., Bonivárt E. (Nagy G. a 25′), Sóron T. (Karabacak az 58′), Magos M., Nagy Z. (Lukács K. a 70′), Ódé N., Zámbó D., Gergely P.

Vezetőedző: Csank János

Körösladányi MSK: Ivicevic M. – Krajcsó K. (Rádai G. az 58′), Ruzsa Z., Szabó V., Szabó Á., Kisari T. (Zelenyánszki L. a 72′), Czirok J. (Gyomai Á. a 85′), Szántó M., Mácsai L., Burai D., Pusztai A.

Vezetőedzők: Ekker Attila, Futaki Krisztián

Ekker Attila, Futaki Krisztián: Megérdemelten nyertünk és a csapat erejét mutatja, hogy hátrányból fordítottunk. Mindvégig a játékra koncentráltunk, fegyelmezettek, egységesek voltunk.

Kép: Kovács-Goda József

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + 10 =